A Szlovén Turisztikai Hivatal október 28-án rendezte meg Budapesten a hagyományos szlovén üzleti és turisztikai eseményt. A szlovén és magyar turisztikai szakma és a magyar média képviselőit Marjan Šarec szlovén kormányfő köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy tavaly Szlovéniát 24%-kal több magyar turista látogatta meg, mint az előző évben.
Marjan Šarec szlovén miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfővel történő első hivatalos találkozója miatt érkezett Magyarországra, akivel az idegenforgalomról is egyeztetnek majd. E téren ugyanis kiemelkedő együttműködés tapasztalható a két ország között. A hivatalos út első állomásaként mondott beszédet a Szlovén Turisztikai Hivatal rendezvényén.
Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a turizmus fontos elemei az emberek, a vendégszeret, egy kedves mosoly és a kézszorítás is. »Szlovénia zöld ország, természeti kincsek szempontjából az európai országok élén található. Örülök, hogy szomszédunként a magyar turisták Szlovéniát zöld desztinációként ismerik, amely a tömegturizmussal ellentétben nyugalmat és pihenést kínál. Meggyőződésem, hogy a természeti szépségek, a kulturális sajátosságok és a nemzeti adottságok felfedezésével a két ország közötti együttműködést más területeken is erősítjük.«
Zdravko Počivalšek gazdasági fejlesztési és technológiai miniszter, a hivatalos küldöttség tagjaként, a jelenlévőkhöz szólva hangsúlyozta: »Szlovénia világszerte magas színvonalú turisztikai célpontként szeretne ismertté válni. A szlovén turizmus külföldi bemutatása ezért is nagy jelentőségű, főleg a közeli országokban. Az utóbbi években a magyar vendégek száma folyamatosan növekszik Szlovéniában, ez minden bizonnyal az üzleti és tursiztikai eseményeknek is köszönhető, amelyeken bemutatkozhatnak az ágazat vállalatai. Szlovéniának számos természeti kincse és kulturális nevezetessége van, amelyeket büszként mutatunk be világszerte. Örülök, hogy a mai esemény is az átfogó turisztikai kínálatra koncentrált, ennek legfontosabb része a szolgáltatások magas színvonala és az érintetlen természet. Ez az a két fő érték, amely Szlovéniát Európa egyik legvonzóbb turisztikai célpontjává teszi.«
Maja Pak, a Szlovén Turisztikai Hivatal igazgatónője a magyar idegenforgalmi cégek képviselőinek és a médiumoknak Szlovéniát egyedi, ötcsillagos élményt nyújtó országként mutatta be. Kiemelte: »a Szlovén Turisztikai Hivatal és az idegenforgalmi ágazat elmúlt évekbeni intenzív promóciós tevékenységének köszönhetően a Magyarországról érkező turisták száma is növekedett. Az ide látogatók és a vendégéjszakák száma az elmúlt 5 évben 150 százalékkal emelkedett. 2018-ban 180.000 magyar turista töb, mint 484.000 vendégéjszakát töltött Szlovéniában, és idén is kiemelkedő szám várható. A Szlovéniába látogatók turisták közül a magyarok a hatodik helyen szerepelnek, a Magyarországról érkező turisták átlagosan 2,7 napot tartózkodnak az országban. A magyar vendégek az aktív kikapcsolódás mellett a kultúra, a városok látnivalói és a konyhaművészet iránt is érdeklődnek. 2021-ben Szlovénia az Európa Gasztronómiai Régiója címet fogja viselni, ami tovább növelheti az ország népszerűségét, mint kiemelkedő gasztronómiai élményt nyújtó úticél.«
Az eseményen részt vett dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is, aki a magyar kormány nevében köszöntötte a szlovén delegációt. Kiemelte, hogy a magyar kormány igen tiszteli a szlovén kormányt és a vállalatokat a két ország közötti kitűnő politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok miatt. Beszélt Szlovénia és Magyarország közös geopolitikai helyzetéről, valamint a két ország összekötő szerepéről is.
Szlovénia és Magyarország az idegenforgalom terén multilaterális kezdeményezésekben is együttműködik. Ezek keretében különböző tanulmányutakat, szemináriumokat szerveznek, továbbá egyeztetések folynak a közös promóció, valamint turisztikai termékek fejlesztése kapcsán is.
Szlovénia a magyar vendégek számára hagyományosan vonzó desztináció, a közelsége miatt évszaktól függetlenül alkalmas rövidebb vagy hosszabb üdülésekre is. A magyar turisták Szlovéniában leggyakrabban a hegyeket (42 %), a tengerpartot (26%) és a gyógyfürdőket (9%) látogatják meg, de megtekintik a városokat is, főleg Ljubljanát. A 2018-as évben a magyar piacról 24 %-kal több turista érkezett, akiknek 30 %-kal több vendégéjszakát értékesítettek. Szlovéniában a magyarok átlagosan 2-3 napot tartózkodnak.
Az idei év első nyolc hónapjában a szlovén idegenforgalmi szálláshelyeken több mint 150.000 magyar turistát regisztráltak, ami 8,4 %-kal több mint a tavalyi év azonos időszakában. Több mint 405.000 vendégéjszakát értékesítettek, ami 7,2 %-kal több mint az előző év azonos időszakában. Ez az összes vendégéjszaka 4,7 %-át jelenti.
A budapesti találkozón mintegy 70 magyar utazásszervező és turisztikai iroda képviselője, valamint a szlovén turisztikai vállalatok 20 képviselője vett részt.
(Forrás: STO)