Dal az élet körfogásáról

Különös szerepet játszanak a ruhák és a természeti elemek Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Blood Turns című klipjében. Az életben megjelenő ciklikusságot bemutató dal a zenekar készülő, új albumán lesz hallható. 

Havonta mutatja be új lemezének dalait Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. „2020-ban a legtöbb tervezett nemzetközi fellépésünk, próbánk és stúdiófelvételünk elmaradt, csodával határos módon augusztusban mégis egy teljes hetet Budapesten tudtak tölteni a belga zenésztársaink, Nicolas Thys és Antoine Pierre. Ezalatt kis túlzással minden idénre tervezett munkát bepótoltunk, hiszen bepróbáltuk a legújabb dalok quartet verzióját, felvettünk egy új lemezt, játszottunk és rögzítettünk egy koncertet és egy négy dalos közönség nélküli minikoncertet is. Olyan sok új dalból készült videófelvétel, hogy azt gondoltuk, egy rendszeres sorozat remek módja lenne az új dalok publikálásának. Főleg, mivel a covid a lemezmegjelenéseket is teljesen átrendezte. Az eredetileg 2021 tavaszára tervezett, About Time című album megjelenését 2022 elejére kellett tolnunk, ami viszont olyan messze van, hogy addig nem akarunk várni a dalok publikálásával. Most frissek, most szeretnénk megosztani őket a hallgatóinkkal. A Blood Turns kivételes a videósorozatban, hiszen a legtöbb élő verziót mutat a számokból, ez viszont igazi klip az albumverzióból” – meséli Harcsa Veronika.

„A Blood Turns szövegét Veronika írta, a dal az élet körforgásával változó szerepekről szól. Ehhez olyan zenét szereztem, ami nagyon hasonló ihletettségű. Engem mindig arra emlékeztet, hogy az élet maga a folytonosság, amit kapunk és adunk tovább” – idézi fel a dal születését Gyémánt Bálint. A minimálköltségvetésű, drónnal és egy kamerával forgatott klip igazi csapatmunka eredménye, a zenészek mellett Németh Anikó divat- és jelmeztervező és Nagy Eszter Fruzsina munkája. „Természetes módon, a dalra történő vizuális asszociáció során alakultak ki konkrét képek és ötletek a fejemben. Úgy képzeltem, hogy megkomponált jelenetek sorozatából épül fel a klip, és azt szerettem volna, ha ennek a kifejező ereje érvényesül, egymást erősítve a dallal. A Németh Anikó által készített daraboknak alapvető szerepe volt a klip képi világának megalkotásában. Konkrét elképzelésem volt a ruhákról, például szerettem volna egy olyan ruhadarabot, ami azt a hatást kelti, mintha egy madár átölelné Veronikát.  Anikó ezeket fantasztikusan megvalósította” – meséli Eszter. A klip világához egy 8 méter átmérőjű fehér ruha ki- és beforgása adja a narratív keretet, utalva a kinyílás-bebábozódás ciklikusságára, emellett a természet és a városi környezet kontrasztja is hangsúlyos szerepet kap.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com