Ivan & The Parazol: Exotic Post Traumatic

Az Ivan & The Parazol elmúlt időszakát az Exotic Post Traumatic összetétel jellemzi leginkább. Koncerteket adtak Amerikában, a kultikus EastWest Stúdióban vették fel legújabb lemezüket, bejárták a legnagyobb showcase fesztiválokat és leszerződtek egy holland kiadóhoz, ám mindeközben egyik alapítótagjuk jó ideje nem élheti át velük ezeket a sikereket. Ebben a kétarcú, érzelmileg hullámzó időszakban született meg a zenekar négy éve várt, új lemeze.

„A lemez címe, az Exotic Post Traumatic kifejezi azt a kettősséget, ami bennünk van. Alapító basszusgitárosunk Tarnai János lebetegedése, és a tény, hogy jó ideig nem fog velük újra színpadon állni, megadja a lemez alaphangulatát, a traumát. Közben rengeteg siker és csodálatos dolog is történt velünk, így lett egyszerre szomorú és mosolygós ez az album” – meséli Vitáris Iván a csapat frontembere.

A holland Butler Records gondozásában megjelent lemezen tíz, angol nyelvű dal hallható, melyek sokkal inkább a punk, a hardrock, a pszichedélia és a lebegősebb hangzás irányába mozdulnak. A stúdiózásban pedig olyan legendákat követett a zenekar, mint Frank Sinatra, a The Rolling Stones vagy éppen a Foo Fighters, ugyanis a Los Angeles-i EastWestben vették fel a lemezt. „Az amerikai kapcsolatainknak köszönhető, hogy adódott ez a lehetőség. Szerettük volna, ha az eddig megszokott körülményekből, dalírási metódusból kiugorva valami mást hozhassunk létre. Erre tökéletes terep volt az EastWest. Az adottságai és az emberek, akikkel ott dolgoztunk, a producerünkkel Willel karöltve kihozták a maximumot ebből az anyagból” – emeli ki Simon Bálint, dobos.

Érdekesség, hogy 2018 nyarán három napig a budapesti Supersize Stúdióban is keverték a lemezt Wil Anspach producerrel. „Nem reprodukálni akartunk valamit, hanem inkább elmenni egy irányba, ami eddig még sosem jellemzett minket. Az első három lemez gyakorlatilag egy egységként is kezelhető lenne, ki lehetne belőlük adni egy tökéletes válogatást, ugyanis érezhető, hogy ezeknél a zenekar egy lemezt írt, csak meg kellett szerezni a kellő tapasztalatot, mire az eredmény létrejött. Az Exotic Post Traumatic más. Hosszú dalszerzési folyamat, többszörös szelekció, és kísérletezés jellemzi szinte az összes dalt” – teszi hozzá Vitáris Iván.

A lemezen hallható zenészek között van a Crystal Fighters énekese, Ellie Fletcher, az ismert dzsessz szaxofonos, Aaron Leibowitz, Candace Coles vokalista, a hazai színtérről Sárkány Bertalan, a Mary Popkids perkása. A basszustémákat Deli Somával, a Middlemist Red tagjával dolgozták ki és rögzítették, a koncerteken pedig Springer Márton játszik velük.

Az Ivan & The Parazol április 8. és 18. között Németországban, Londonban, Párizsban és Amszterdamban turnézik, május 3-án pedig az Akvárium Klubban mutatják be a lemezt.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com