Örökbe fogadok egy ovit! – Mozgalom indult a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Óvodákért

Kiselejteznéd a gyermeked még jó minőségű ruháit és játékait, de nem tudod mi legyen velük? Juttasd el egy óvodába, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak. Ez a lényege a három édesanya kezdeményezéséből indult Örökbe fogadok egy ovit mozgalomnak, amelynek köszönhetően már harminc óvoda talált magának örökbefogadó segítőt.

Alattyán, Csenyéte, Kisvaszar, Büssü – néhány településnév az 560 közül, ahol olyan óvodák működnek, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak. Ezekbe az óvodákba ősszel és télen hiányos öltözékben érkeznek a gyerekek, sokszor csak itt van lehetőségük fürdeni, meleg ételt enni, játékokkal játszani. „Egy színházi előadás után beszélgettünk Edittel, akinek szakmája miatt komoly rálátása van a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek életére. Mivel mind a ketten szülők vagyunk, felmerült a kérdés, hogy hova juttathatnánk el a felhalmozódott, de még jó minőségű kinőtt ruhát, megunt játékokat. Szerettük volna, ha valódi segítséget nyújthatunk ezekkel. Sok helyen ugyanis egy kiscipő, egy baba, de akár egy ceruza is kincset érhet” – meséli Barát Hella, aki Tóth-Hencz Edittel és Pajor Csillával indította el a Fogadj örökbe egy ovit! mozgalmat. A „valamit tenni kell” érzéséből egy olyan szervezet kezd kiépülni, ami ma már világokat köt össze az országban.

A HHH-s óvodába járó gyerekek többsége, vagy a csoport egésze Halmozottan Hátrányos Helyzetű.  A törvényi meghatározásban az iskolai hátrányok legfontosabb eredői a gyermek családjának szegénysége és alacsony iskolázottsággal telített hátrányos társadalmi helyzete. Ezeknek a gyermekeknek egyetlen, halovány esélye a felzárkózásra az óvoda és az iskola olyan minták megismerésével, amivel a HHH-s környezeten kívül is érvényesülhetnek, ha szerencséjük van. Az egyéni adományozással szemben az óvodáknak eljuttatott játékokat, ruhákat, tisztítószereket nem egy család tekintheti sajátjának, hanem több tíz, száz gyerek életét teheti színesebbé, jobbá. Emellett ezzel a felajánlással az itt dolgozó óvónőket is támogathatod, akik sokszor saját pénzükből veszik a gyerekeknek a gyümölcsöt, a fürdetőt, a WC-papírt, az óvoda tisztítószereit.

Bár a kezdeményezés csak néhány hónapja indult, már harminc óvoda talált örökbefogadóra, és jelenleg is többen várnak arra, hogy összekössék őket leendő óvodájukkal. Ám még közel sem annyian, hogy az ötszáznál is több intézmény mindegyike támogatóra leljen. A lista pedig szinte végtelen, a játékok, ruhák, kézműves eszközök mellett sokszor zsebkendőre, szalvétára, fogkefére, fogkémre, szappanra, takaróra, ágyra is szüksége van a HHH-s óvodáknak, de már az is megtörtént, hogy egy mosógép tette könnyebbé az óvodán keresztül egy település lakóinak az életét.

Facebook

További információ, jelentkezés

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com