Átadták a Spanyol Nagykövetség Díját

Ünnepélyes keretek között, a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában adták át október 15-én a Spanyol Nagykövetség Díját, mellyel a magyarországi spanyol kéttannyelvű gimnáziumokban tanuló diákok teljesítményét ismerik el. A díjátadóra Spanyolország Nemzeti Ünnepe, a Día de la Hispanidad alkalmából tartott fogadást megelőzően került sor.

 

 

„Ma a spanyol nyelv korát éljük, hiszen jelenleg 21 ország államnyelve, a nemzetközi kommunikációban pedig a második legfontosabb nyelv. A spanyolul tudó 500 millió ember fontos közösséget alkot. Mi, a nyelvet használók mindig megtartjuk az egységet a különbözőségben. Ami összetart bennünket az az, hogy mindannyian tudunk spanyolul kommunikálni, és megértjük egymást. A spanyol nyelvet tanuló magyar diákok is ehhez a közösséghez tartoznak. A spanyol nyelv mögött ráadásul gazdag és változatos kultúra van. Miguel de Cervantes Don Quijote című művében például a spanyol nyelv formai szépsége és a gondolkodás mélysége is megmutatkozik: „A szabadság az egyik legdrágább adomány, amit az egek az embereknek ajándékoztak.” Ebből a műből nyújtanék át egy útmutatást a fiatal diákoknak is: „… aki sokat olvas, sokat jár, az sokat tud” – emelte ki Anunciada Fernández de Córdova, nagykövet asszony.

A díjátadón 19 tanuló részesült elismerésben, a díjakat Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, Dr. Lőrincz Zoltán államtitkár, Dr. Kumin Ferenc helyettes államtitkár, Dr. Gurmai Zita, országgyűlési képviselő, az IPU Magyar-Ibériai Baráti Tagozat elnöke és Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke adták át a Nagykövet Asszonnyal.

A Spanyol Nagykövetség Díját, melyet pályázat útján nyerhettek el a spanyol kéttannyelvű gimnáziumokban tanuló 11. és 12. osztályos diákok, már negyedszer adta át a Spanyol Nagykövetség. Célja a spanyol nyelvvel és kultúrával kapcsolatos tanulmányi eredmények és tevékenységek elismerése. Magyarországon először 1988-ban a kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban vezették be a kéttannyelvű képzést, ami 2000 és 2008 között még 6 intézményben indult el, a tagozatok általában fél osztállyal működnek. A spanyol Oktatási Minisztérium egy kétoldalú államközi megállapodás keretében már 30 éve támogatja ezt az oktatási formát, jelenleg évi mintegy 300.000 euróval. A spanyol nyelvtudás a tanulóknak később a munkaerőpiacon kiemelten hasznos lehet.  Jelenleg egyébként világszerte mintegy 20 millióan tanulnak spanyolul, az Interneten a harmadik leghasználtabb nyelv, az angol és a kínai után, és Facebookon pedig a második helyen áll.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com