„A dalok egy percet sem öregedtek”

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin

Régi zenésztársakkal és meglepetés vendégekkel ünnepli 20. születésnapját az ország egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, a hiperkarma 2020. február 7-én a Papp László Sportarénában. A koncert nem csupán születésnapi visszatekintés lesz az elmúlt két évtizedre, hanem több új dalt is ezen az estén hallhat először élőben a közönség.

„A hiperkarma egysége idő által igazolt barátságokra épül, melyekkel ellentétben maguk a dalok egy percet sem öregedtek” – emeli ki Bérczesi Robi, a zenekar frontembere. A hiperkarma első húsz éve valóban megismételhetetlen ívet ír le.  Első albumukon olyan dalok szerepeltek, mint a kérdőjel, a sosem voltunk senkik, a felejtő vagy a dob+basszus, és azóta is az évtized egyik legmeghatározóbb magyar lemezeként hivatkoznak rá. Az egyedi előadói stílusnak, az önterápiának beillő, versként is értelmezhető dalszövegeknek köszönhetően a zenekar rövid idő alatt kultikussá vált, amit a második album, az amondó sikere még inkább megerősített. A 20 évet azonban rengeteg fent és lent – közte a több éves zenekari szünet –, számos tagcsere, de szerencsére a megújulásra való képesség is jellemezte. A zenekar hangvételében a délibáb című lemez megjelenése hozta a legnagyobb változást. Sokan fel is tették a kérdést, hogy vajon jól áll a zenekarnak a boldogság. A 2019-es a napsütötte rész kísérletező, egyszerű dalaival tovább vitte az örömzenés vonalat, Bérczesi Robi pedig egy interjúban ki is fejtette. „Sokkal jobban örülök annak, hogy olyan számokat játszhatok el a koncerteken, amikben sokat szerepel például a boldogság szó.”

Az arénabeli koncerten egyrész a megszokott hiperkarma nagyzenekar lesz a színpadon, vokalistaként Kelemen Angelika és Vincze-Fekete Vera, hegedűn Vucurevic Elvira, trombitán pedig Harmati Sebestyén fog játszani. A régebbi felállásból Zaják Péter perkás és Frenk is csatlakozik a csapathoz, de rajtuk kívül még több meglepetés vendég várható. Itt debütál élőben a zenekar nemrégiben megjelent jószerencsét! című dala is. „Ez egy szerelmes dal, de nincs konkrét címzettje, inkább olyan, mint egy búcsúzás a fiatalságomtól, és mivel 5 és 20 éves korom között Komlón, a Mecsekben éltem, ezért adott volt a klip helyszíne is” – mesélte Robi az új számról. A születésnapig hátralévő időszakban azonban még várható néhány újdonság a hiperkarmától, amelyek élőben először szintén 2020. február 7-én lesznek hallhatók.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com