„Határtalanul” biztonságban

A 2010-ben elindított „Határtalanul” program keretében idén várhatóan 100 ezernél is több diák fog határon túli magyarlakta területre utazni. Kiemelten fontos cél, hogy a programban résztvevő tanulók és tanáraik a lehető legbiztonságosabban utazhassanak, ennek szakmai támogatásáról született megállapodás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) között.

„A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary szakmai partnerségével egy olyan szempontrendszert állít fel, amely biztosítja a résztvevő diákok biztonságos autóbuszos utaztatását. Ez az együttműködés komoly szakmai támogatást jelent. A Belügyminisztériummal kötött megállapodás alapján ugyanis kiemelt figyelmet fordítunk a diákokat szállító buszokra és azok állapotára. Ez a partnerség biztosítja, hogy már a pályázati feltételek kialakítását komoly szakmai egyeztetés előzze meg a személyszállítók oldaláról is, emellett mind költségkalkulációban, mind a szállítócégek folyamatos tájékoztatásában is együtt tudunk működni” – emelte ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a 2020. február 19-én, Dombóváron megtartott információs előadáson.

A lebonyolításért felelős Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Erdélyi Rudolf Zalán és a NiT Hungary ügyvezető főtitkára, Dittel Gábor ennek érdekében szakmai megállapodást kötöttek, amelynek keretében a hazai közúti fuvarozók legnagyobb szakmai érdekképviseleti szervezete a program megvalósulását költségkalkulációs számítási modellel és a vonatkozó EMMI rendelet előírásainak kommunikációjával támogatja, emellett ajánlást fogalmaz meg a programban résztvevő oktatási intézmények és az autóbuszos szolgáltatók között lefektetett etikai normákra.

„A biztonságos közlekedés minden személyszállító legfontosabb célja kell, hogy legyen. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával kidolgoztunk egy Autóbuszos Kisokost, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal a résztvevők részére létrehoztunk egy szerződéses ajánlást, amit mindenki számára elérhetővé tettünk. A legfontosabb szempontok, hogy az iskolák megbízható szolgáltatót válasszanak, akinek járműve minden fontos biztonsági előírásnak megfelel, és aki megfelelő mennyiségű pihenőidőt is biztosít gépjárművezetőjének. A kiválasztás szempontjai esetében azonban a jármű gyártási éve is fontos, de sokkal inkább az elvárt minőség és a komfortfokozat, illetve a szolgáltató referenciája elsődleges. Az is fontos, hogy a gyermekek is megismerjék a buszos utazás alapvető szabályait, például, hogy ne vonják el vezetés közben a sofőr figyelmét, fegyelmezetten viselkedjenek a mozgó járművön, ezért egy olyan ajánlást fogalmaztunk meg az autóbuszos viselkedéssel kapcsolatban, ami a zavartalan együttműködés megfelelő etikai alapjait biztosítja” – emelte ki Dittel Gábor, a NiT Hungary főtitkára.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com