Megjelent a USEME harmadik nagylemeze

Lírikusabb hangvételű ballada, progresszívebb, kifejezetten technikás dal és poposabb hangvételű sláger is megtalálható a USEME új lemezén, az Üveghegyen. A hazai pop-rock színtér egyik legtudatosabban építkező zenekara az új albumon tehát műfaji sokszínűséget ígér, mégis ez az eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaguk. A csapa tízállomásos turné keretében országszerte bemutatja az új dalokat, a budapesti lemezbemutató április 17-én az Akvárium Klubban lesz.

Az alakulásuk óta eltelt négy évben a USEME olyan utat futott be a hazai zenei életben, ami csak keveseknek sikerül: megjelentettek két nagylemezt, számos telt házas klubkoncertet tartottak, a Nagy-Szín-Pad győzelemnek köszönhetően pedig tavaly a legnagyobb hazai fesztiválok nagyszínpados fellépői lehettek. Az Üveghegy című album az elmúlt időszak legfontosabb tapasztalatait figyelembe véve készült. „Sok minden történt velünk ezalatt a néhány év alatt, és sokféle visszajelzést érkezett az előző két lemezre. Amellett, hogy a dalírás egy ösztönös, természetes folyamat, az évek során letisztult számunkra, milyen jellegű dalok működnek és szólalnak meg jól élőben, és ezekre a szempontokra kifejezetten figyeltünk a munkálatok során” – emeli ki Markó Ádám a zenekar dobosa.

A dalok csapatmunkában készültek, hiszen a szerkezetek megalkotásából és a hangszerelésből mindenki kivette a részét. A zenei alapok nagy részét Varga Zoltán billentyűs írta, de Szalkai Tibor és Anga-Kis Miklós is szerzett néhány számot, főleg olyanokat, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a zenekarra, így színesebbé téve az új lemezt. Ilyen például a lírikusabb hangvételű, new country jellegű dal, a Leszel-e még? vagy a rendkívül gyors és pörgős, A zene elég. A szövegekért többnyire ezúttal is Csongor Bálint felelt, de olyan neves szövegíróktól is kapott gondolatébresztő segítséget, mint Molnár Tamás vagy Siklósi Örs. „Igyekeztem pozitív hangulatot festeni az új dalokkal, de valljuk be, ez nem mindig könnyű, ha megnézzük a körülöttünk lévő a világot. Ezekre a történésekre úgy éreztem, muszáj reflektálnom. Így született meg például az album legkeményebb zenéjére a klímaváltozás kérdését is boncolgató, Mindenből a Semmibe. De bármi is legyen az adott dal témája, mindig található benne egy feloldás vagy egy pozitív felhang.”

Az Üveghegy című albumot a zenekar tíz állomásos turnén mutatja be országszerte, ami március 13-án Sopronban indul, majd Tatabányán, Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Győrben, Hajdúszoboszlón, Békéscsabán és Veszprémben is koncerteznek. A budapesti közönség április 17-én az Akvárium Klubban hallhatja élőben a dalokat.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com