Bátran, önmagunkat felvállalva kilépni a világba!

Legutóbbi lemezének címadó dalához készített klipet Szeder. A Bátran lépek felvételei az elmúlt egy év élő koncertjein készültek. A rockos dal egy önismereti út kiemelt állomásáról szól, amikor a személyes utunk és történetünk elfogadása, majd integrálása után bátran lépünk ki a világba, hogy megmutassuk kik vagyunk igazán.

 

Szeder számára női dalszerzőként kiemelten fontos, hogy dalaiban személyes történeteket meséljen el, kiemelve bennük gondolatokat, tapasztalatokat, érzéseket. Bátran lépek című lemeze egy elakadás után született. „Ez az eddigi legszemélyesebb lemezem. Egy olyan helyzetben született, amikor azt éreztem, az életem megrekedt, és alkotói válságban is voltam. Szabadúszó zenészként, uborkaszezonban temérdek időm volt, egyedül voltam bezárva a lakásomba a félelmeimmel és a kétségeimmel – ez rezonál is az elmúlt időszakra. Rohantam volna kifelé a külvilágba, de az önismereti munka inkább abba az irányba terelt, hogy nézzek szembe magammal, írjam meg az új lemezt, és mutassam meg a legmélyebb érzelmeimet és tapasztalataimat. Ebben a dalban a belső félelmek és önkorlátozó hiedelemrendszerek felgöngyölítése után a lírai én megérkezik a bátor önfelvállalás állapotába, ahol hajlandó vállalni a felelősséget magáért és az útjáért, ami csak a sajátja” – meséli Szeder.

A lemezen kibontakozó személyiségfejlődési utat egy klipsorozat is illusztrálja. A Jenőfi Dániel rendező-operatőrrel kidolgozott folyamatban egy T-Rex szimbolizálja árnyoldalunkat, félelmeinket, amikkel nem merünk szembenézni. Az első részben a főhős még menekül a dinó elől, a másodikban egy házibuliban megbarátkoznak, míg a harmadik részben már a teljesség állapotába kerül, megtörténik az ébredés az árnyoldal integrálásával. Így jutunk el a Bátran lépekig, ami egy koncertvideó az elmúlt egy év fellépésein készült felvételekből összevágva, ahol a T-Rex már csak egy pillanatra tűnik fel a közönség soraiban.

„Azt gondolom, ez a folyamat szép analógia az elmúlt időszakra. Két hónapig be voltunk zárva a szobánkba, nem menekülhettünk már el a saját dinoszauruszunk elől a külvilágba. Akik ügyesen használták ki ezt az időszakot, azok el tudtak jutni egy mélyebb önismereti állapotba. Azt is mondhatnám, alkalom adódott arra, hogy megszelídítsük a bennünk élő dinoszauruszt, hogy újra át tudjuk venni az irányítást, immáron szabadon. Eljött a korlátozások feloldása, indulhat lassan az élet kint is, viszont ezúttal egy teljesebb, autentikusabb, felszabadult énnel. Egy önazonos és bátor lépéssel indíthatjuk újra a világot, hogy végre olyan legyen, amilyennek szeretnénk. Emberibb, közösségibb, egymáshoz és a természethez jobban kapcsolódó, egymást segítő boldog és szabad élet” – emeli ki az énekeső.

A Müpa Home keretében június 13-án Szeder 2017-es koncertfelvételét lehet megnézni. A zenekart a tervek szerint augusztus 25-én a Kobuci Kertben hallhatjuk élőben.

© 2019 Magócsi Anikó

Kérdésed van?

Írj nekem

Magócsi Anikó

+36-30-248-3098

aniko.magocsi@gmail.com