A Capa Központ új kiállításokkal nyitja meg hat hónap szünet után a kiállítótereit. Látható Halász Dániel Budapest Ösztöndíjas sorozata, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok fotográfiái és természetesen Robert Capa képei. A nagy kiállítótérben pedig egy egészen különleges és nagyon időszerű tárlat várja a látogatókat. Nyolc kortárs fotográfus – Bartha Máté, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hodosy Enikő, Szatmári Gergely, Szász Lilla, Szombat Éva – a kiállításra létrehozott alkotásokon keresztül vizsgálja és mutatja meg a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban.
Milyen apró lépések segíthetnek az egyéneknek a mentális egészség megőrzésében és melyek az elképzelhető megoldások a kisebb-nagyobb közösségek, illetve a társadalom számára a krízis, a szorongás, a kiégés problémáiból való gyógyuláshoz? Röviden megfogalmazva a kérdést: hogyan legyünk jól? Erre keresi a választ eltérő megközelítéssel és fotográfiai technikákkal a Gyógyír című kiállítás nyolc alkotója. A csoportos tárlat május 4. és augusztus 15. között tekinthető meg a Capa Központban.
„2019 decemberében nyolc alkotót kértem fel arra, hogy válaszokat keressünk és új, elsősorban a fotográfia médiumával létrehozott alkotásokon keresztül vizsgáljuk és mutassuk be a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban. A felkérést követően pár héttel egy világjárvány tette még inkább aktuálissá a kérdéseinket és a lehetséges megoldási módokat” – emeli ki a kiállítás kurátora, Gellér Judit.
A kiállításon különös utat járhatunk be: a személyes élményektől – mint a születés és a betegség – indulva a belső lelki életen, a családdal és a szűk baráti körünkkel való kapcsolaton át az időhöz és a külsőségekhez való viszonyokat kutatva érkezünk meg a filozofikus, társadalmi kontextushoz. A kurátor tudatosan kért fel eltérő technikai megközelítéssel dolgozó, különböző generációkhoz tartozó művészeket, ezzel is tágítva a mentális egészséget kutató értelmezések lehetséges perspektíváit. „Azt kértem tőlük, hogy próbáljunk meg előre nézni, kiutakat keresni. Azt kutatni, hogy milyen lehetőségeink vannak. A célom az volt, hogy megmutassuk, a művészet és a fotó miként tudja felhívni a figyelmet a mentális egészség fontosságára. A huszonegyedik században az emberek lelki válságba kerülése ugyanis globálisan érzékelhető problémává vált. Egyes kutatások szerint húsz éven belül a világ legsúlyosabb mentális egészségügyi krízisét a depresszió fogja okozni. Pontosan úgy, ahogy ez a disztópikus jövőt, válságot ígérő előrejelzés, úgy maguk a „világvégét” hirdető jóslatok is épp a szorongást kiváltó okok közé tartoznak. A probléma nem új keletű, számos műalkotás és a legkülönbözőbb tudományos kutatások foglalkoztak már a testi, lelki, szellemi szimptómákat okozó melankólia különféle típusaival. Épp ezért tűnt időszerűnek a válságból való kiutak lehetőségeivel, a gyógyír témakörével foglalkozni.”
Az alkotók személyes élményeiket alapul véve reflektáltak a felvetésekre, ez által rajzolódott ki a kiállítás útvonala. Az első két teremben a belső világ kap hangsúlyt, az új élet és az életszakasz kezdetét bemutató (Fátyol Viola), a fohász gyakorlatait feltérképező (Csontó Lajos), a transzcendens tapasztalatokat kutató (Hodosy Enikő), valamint a kisebb közösségen belüli kötelékeket (Szatmári Gergely) vizsgáló munkákon keresztül. A következő teremben az egyes szubkultúrák divattermékeinek az idő múlásához való viszonya (Szombat Éva) és a hétköznapi boldogság keresése (Szász Lilla) által foglalkoznak az örömöt okozó külső megjelenéssel, míg a negyedik teremben globálisan érthető és értelmezhető módon, a közvetlen környezetünkhöz való viszonyunkra (Bartha Máté), vagy épp személyes döntéseink feltételezhető következményeire (Gyenis Tibor) kérdeznek rá az alkotók. A személyességet tovább erősíti a kiállítás arculata, Füredi Tamás kézzel festett szövegei, a kurátor ugyanis fontosnak tartotta, hogy az eltérő technikájú fotográfiák között megjelenjen a kézírás, amely a térben a technikai képek között megjelenve nemcsak a személyesség, de esendőségünknek is egyfajta szimbóluma.
A jó feltételezi a rossz jelenlétét. A boldogság a szomorúságot. A teli az ürest. A szenvedés a gyógyírt. Az ember tele van a vágyai és a döntései miatti ellentmondásokkal. A Gyógyír című kiállításon az válik láthatóvá, hogy a „jól lenni” dilemmájára az eltérő alkotói pozíciók által különféle fotográfiai koncepciók fogalmazódnak meg: a személyes történetek azonosulást kínálnak, különböző élethelyzetekből nézve pedig nemcsak balzsamként ható felismeréseknek, hanem további kérdések feltevésének is lehetőséget adhatnak.
